A Lovak fajtái

Üdvözöllek az én honlapomon

gbPINTO (paint horse)

  Kialakulás

Amikor az 1500-as évek elején a spanyol konkvisztádor, Hernán Cortés, Észak-Amerikába hajózott, az átszállított lovak között egy sárgatarka ló biztosan volt. A legenda szerint ebből a lóból alakult ki az amerikai pinto (paint horse). A foltos lovakat a különféle indián törzsek, többek között a komancsok is kedvelték. Hivatalosan 1960-ban ismerték el a faját. A pinto felépítése olyan, mint a quarter horse-é, azaz a munkalótípusba tartozik. A fehér foltos mellett gyakorlatilag bármely egyéb szín megjelenhet, ennek alapján overo, tobiano és tovero színűek lehetnek.

 Testfelépítés

Tetszetős fej kis füllel, erős állkapoccsal. Arányos, izmos test, rövid hát. Széles, mély mellkas és kitűnően izmolt far, erős láb.

 Jellemzők 

Az overo változatnál a sötét szín az uralkodó, amely általában fedi a ló egyik vagy mindkét oldalát, míg a lábak rendszerint fehérek. A tobiano változatnál a fehér szín az uralkodó, amely azonban általában nem fut fel a ló hátára, a lábak rendszerint sötétek. A tovero változatnál egyik vagy mindkét szem kék, az uralkodó szín lehet akár a fehér, akár a sötét.

 Használat 

nagyonsokoldalú és sportos; az angol és a westernlovaglás számos területén használható; az amerikai ranchek igen népszerű marhaterelő és munkalova.

Marmagasság :

145-155 cm

Származási hely 

USA, Észak-Amerika

Vérmérséklet 

okos, könnyen kezelhető;  kemény munkára alkalmas, megbízható

 

 

 

Akhal-tekini

Kialakulás 

Egyesek szerint a akhal-tekini legalább 3000 éves múltra tekint vissza, az egyik legrégibb fajta a világon.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 6
Heti: 14
Havi: 18
Össz.: 18 382

Látogatottság növelés
Oldal: Lófajták
A Lovak fajtái - © 2008 - 2025 - timea-vilaga.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »